|
|
|
Szolgáltatások |
|
|
|
|
|
|
|
Szivárgáshidraulikai
és szennyeződésterjedés modellezés |
|
Meggyőződésünk, hogy helyesen felépített, korrekt adatokon alapuló
szivárgáshidraulikai és szennyeződésterjedés modellekkel hatékonyabb és
célra vezetőbb kármentesítés valósítható meg. Magyarországon, a nagyobb
környezetvédelmi múltra visszatekintő fejlett országokkal ellentétben, még
mindig sokkal kevesebb
energiát és pénzt költenek a tényfeltárásra, melynek következtében
a kármentesítés eredményessége komoly bizonytalansági tényezőkkel
terhelt. Ilyen körülmények között, az analitikai vagy a
numerikus modellezési eljárások alkalmazásának talán
nagyobb a létjogosultsága, mert lehetővé teszi, egyrészt
a hiányzó adatok milyenségének és mennyiségének
pontosabb meghatározását, másrészt pedig, lehetőség válik
arra, hogy több lehetséges megoldás közül könnyebben
kiválasszuk a legmegfelelőbbet. Az előző gondolatmenthez
tartozik az is, hogy egy grafikus modelleredmény hatékonyabb
kommunikációt tesz lehetővé, mint egy táblázatba
foglalt adathalmaz.

Electrolux-Lehel Kft., Jászberény, J-51 terület: szivárgáshidraulikai
modell |
 |
|
|
Környezeti
állapotfelmérés és kármentesítés |
|
Az állapotfelmérés (tényfeltárás, adatgyűjtés, adatértékelés,
adatkommunikáció, döntéshozatal, stb.) egy-egy beavatkozási folyamat
legfontosabb szakasza. Immár, számos nagyobb területen végeztünk környezeti
állapotfelmérést, és
jelentős tapasztalatot sikerült szerezni e téren. Főleg a
geológiai/hidrogeológiai szempontból végzett felmérésekben
mozgunk otthonosan, és rengeteg
tapasztalatot szereztünk a klórozott szénhidrogénekkel
szennyezett területek jellemzése és kármentesítése terén.
Sajnos, ezeknek a vízadóknak nagyobb része olyan súlyosan
szennyezett, hogy a szennyező anyag szabad fázisban is előfordul.
A víznél kisebb fajsúlyú szénhidrogénekkel ellentétben,
a DNAPL típusú szabad fázisok kezelése igen nehéz
feladat, mert az összefüggő szabad fázis nem a talajvíztükör
felszínén alakul ki, hanem annak feküjén, gyakran több vízadót
és a köztük lévő zárórétegeket is elszennyezve. Már
az összefüggő csóvák megtalálása is gondot jelent, és
szinte minden esetben csak másodlagos jelek utalnak azok
hollétére. A szabad fázis kezelése, csak részét képezi
az ilyen területek által támasztott követelményeknek, és
tapasztalat hiányában nagyon könnyű eltávolodni a valóságtól.
Ilyen és hasonló esetekben mi segíteni tudunk!
Jelentős előnyünknek érezzük,
hogy naprakész információink vannak a nemzetközi
szakirodalomban megjelenő újdonságokról, és tagjai
vagyunk (egyéni és cég) a National Ground Water Association (NGWA)
AGWSE (Association of Ground Water Scientists
and Engineers) egyesületének.

|
 |
|
|
Környezeti
kockázatelemzés |
|
Környezeti kockázatvizsgálat
és elemzés, ezen belül az emberi egészségre irányuló
kockázat vizsgálata, elemzése és értékelése,
Magyarországon még nem teljesen szabályozott irányelvek
és metodikák alapján végezhető, illetve készíthető. Léteznek
ugyan erre vonatkozó publikációk, de részletes irányelvek
hiányában, a legtöbb esetben a U.S. EPA irányelvei kerülnek
figyelembe vételre. Az első teljes körű, humántoxikológiai
kockázatelemzést még akkor készítettük, amikor
Magyarországon - legjobb tudomásunk szerint - csak egy
hasonló értékelés készült. Az elemzés egy jászberényi
vadlerakó un. "meg nem bolygatott" (baseline)
állapota esetén várható kockázatokat vizsgálta. EPA irányelvek
alapján dolgoztunk, és magyar (OKI) és amerikai (CH2MHill) cégek szakértői vizsgálták és véleményezték
dolgozatunkat. Azóta, több hasonló, kisebb-nagyobb volumenű
kockázatelemzést készítettünk.

|
 |
|
|
Környezetihatás-vizsgálat
(KHV) |
|
Több környezetihatás-vizsgálatot
és tanulmányt végeztünk, illetve készítettünk, az 1995.
évi LIII. törvény megjelenése óta. Referencia listánkon
szerepelnek teljes körű, előzetes hatástanulmányok, de
alvállalkozókként és szakértőkként nagyobb lélegzetű
projekteknél is közreműködtünk.
|
 |
|
|
Környezetvédelmi
tárgyú szoftverek forgalmazása és műszaki támogatás |
|
A környezetvédelmi tárgyú
szoftverek forgalmazása marketing tevékenységünk egyik
szerves eleme. Olyan neves cégeket képviselünk, vagy
egyszerűen csak a termékeiket forgalmazzuk Magyarországon
és a szomszédos országokban, mint a
Schlumberger Water
Services (Waterloo
Hydrogeologic, Inc.),
a GAEA Technologies Ltd., a
Lakes Environmental
Software, a Golden Software, Inc., és egyéb cégek. A legtöbb általunk
forgalmazott szoftvert aktívan használjuk is, és magyarnyelvű műszaki támogatást is nyújtunk ügyfeleinknek.
Olyan esetekben, amikor a közvetlen műszaki támogatást
nincs lehetőségünk biztosítani, vállaljuk a felmerülő
kérések továbbítását a gyártó cégek felé. A közvetlen
és közvetett műszaki támogatás ingyenes, és minden
esetben a gyártó ez irányú irányelvei alapján történik. |
 |
|
|
Oktatás |
|
Már említettük, hogy az
általunk forgalmazott szoftverek jelentős részét rendszeresen használjuk a munkák során. Viszonylag rég
foglalkozunk a felszínalatti vizek szivárgáshidraulikai és
a szennyeződés terjedésének a modellezésével, mely területeken
jelentős tapasztalatokkal rendelkezünk. Ugyanakkor, a külföldi
gyártók szoftvertermékei angol nyelvűek, ami még mindig
hátrány a hazai felhasználók többségénél. Megpróbáltunk
egy olyan oktatási programot kialakítani, amely az egyik
legnépszerűbb szoftver, a Visual MODFLOW Premium használatának
megtanulásában nyújt segítséget, és egyúttal modellezés-elméleti
kérdésekkel is foglalkozik. Az így kialakított anyag még
népszerűbbé tette ezt a szoftvert. Szerényen ugyan, de
valamelyest pótolja a nagyon hiányos magyarnyelvű
szakirodalmat, és nem utolsó sorban, nagyon kedvező áron
vehető igénybe ez a szolgáltatásunk. Részletes - természetesen
magyarnyelvű - oktatási anyagot adunk át megbízóinknak,
amely a Sclumberger
Water Services oktatási anyagán, és néhány
modellezési referenciakönyvön alapul (pl.: Mary P.
Anderson és William W. Woessner: "Applied Groundwater
Modeling. Simulation of Flow and Advective Transport",
vagy Chunmiao Zeng és Gordon D. Bennett: "Applied
Contaminant Transport Modeling"). |
|

|
|